Orbán után Seszták és Gyárfás is kitüntetést kapott a FINA-tól
A szervezők közül többen is kaptak kitüntetéseket.
A szervezők közül többen is kaptak kitüntetéseket.
A vizes vb kilencedik napján lezárul a műugrók és a szinkronúszók versengése; Kínai mindkét versenyszámban aranyérmet tudott szerezni. Az is eldőlt, hogy a magyar női pólócsapat Kanadával játszik majd a hétfői negyeddöntőben. Gyárfást megerősítette vezető pozíciójában a FINA. Kövesse velünk élőben a vizes vb szombati versenynapjának legfontosabb történéseit!
Gyárfás Tamás, a vizes sportokat összefogó szervezet, a FINA alelnöke be fogja nyújtani a lemondását, ha július 17-én nem Budapestnek adja a FINA Büro a 2024-es rövidpályás úszó világbajnokság megrendezésének jogát.
Az Origo értesülése szerint a Bienerth Gusztáv kezdeményezte vizsgálat súlyos visszaéléseket talált a Magyar Úszó Szövetségnél, Gyárfás Tamás szerint ez rágalmazás.
Az Európai Úszószövetség (LEN) vatikáni küldöttségében egy harmadik magyar is volt – ő valamivel kevésbé népszerű úszónőinknél.
Elfogadta a Nemzetközi Úszószövetség, a FINA vezetősége azt a magyar javaslatot, amelynek értelmében megemelik a világkupa-sorozat egyéni összetettbeli győzteseinek pénzdíját. Így az úgynevezett klasztergyőzteseknek járó háromszor 50 ezer dollár mellett az eddigi 100 helyett további 150 ezer dollárt kap mind a női, mind a férfi mezőny legjobbja.
Eleget tett a Magyar Úszószövetség kérésének Gyárfás Tamás: igyekezett kijárni, hogy módosítsák a világkupa új versenykiírását, amely elsősorban Hosszú Katinkát érintette hátrányosan.
Van, aki szerint Bienerth Gusztáv nagyobb diktátor, mint Gyárfás Tamás volt.
Az úszószövetség új vezetése által elrendelt átvilágítás során egy túlszámlázást és egy hűtlen kezelést felvető ügy már felmerült – mondta az elnök Bienerth Gusztáv a hvg.hu-nak adott interjúban, amelyben a molesztálási, szexvideó-botrányokról, és a gyermekvédelmi intézkedésekről is kérdeztük.
Borsa Miklós úgy fogalmazott, nehéz megbecsülni, hogy valójában mennyibe kerül az esemény.
A gyerekvédelem területén megtorpanást hozott Gyárfás leváltása, és bár az új elnök, Bienerth Gusztáv elődjére mutogatott, egy szakember szerint éppen az érkezése óta akadtak el a fiatal sportolók hatékonyabb védelmét biztosító javaslatok. Kiss László ügyét kevés gyakorlati intézkedés követte, jött viszont menetrendszerűen egy újabb zaklatási történet.
Miközben a vizes vb mindjárt kezdődik, a beruházásai pedig nagy csúszásban vannak, a Bp2017 Kft.-nek az Echo TV bejövetele miatt kellene elhagynia irodáit. A szervező cég munkatársait ráadásul két helyre költöztetnék át.
A korábban bedobott összegnél jóval kevesebbért szállt be a háromszoros olimpiai bajnok a vizes vb kampányába.
A hivatalos indoklás szerint Katinka eddig is szerette volna támogatni a vizes vb-t, de Gyárfás Tamással fennálló személyes problémája ebben megakadályozta. Azért pénz is van a háttérben – értesült a Bors.
Úgy tűnik, Gyárfás Tamás távozásával konszolidálódott a helyzet.
A Nemzeti Sportra alaposan rácáfolt a Magyar Közlöny: a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) volt elnöke igenis bennmarad a vizes vb szervezőbizottságában.
Immáron csak a nemzetközi úszóéletben tölt be vezető tisztségeket Gyárfás Tamás, miután a MÚSZ elnöki címe után a 2017-es vizes vb szervezőbizottsági társelnöki címét is elvesztette, értesült a Nemzeti Sport.
Az úszók új szövetségi kapitánya a korábbiaknál jobban támaszkodna az edzőkre, a legfontosabbnak pedig azt tartja, hogy a magyar úszósportban nyugodjanak meg a kedélyek.